Délibáb vagy reális cél-e a gyors
euró? - Vélemény
2009.04.10 08:10
Az alábbiakban
Szegő Márta írását közöljük, aki az IMF “titkosnak" nevezett
tanulmányához fűzött kommentárt.
Áprilisi tréfának jó az euróövezeti
csatlakozás nélküli euró (2.)
Az árfolyam
Egy elhibázott átváltási árfolyam súlyos következményekkel járhat a magyar
gazdaságra nézve: egy gyenge - 300 Ft/euró környéki - árfolyam végérvényesen
leértékelné a magyar nemzeti vagyont ( föld, ingatlan, pénzügyi megtakarítások
), a munkabért, a nyugdíjat, stb. A nemzetközi export-versenyképességet
javítaná a hazai munkabérek leértékelésével, az importot megdrágítva piacvédelmet
nyújtana a belföldi termelőknek. Ugyanakkor azonban az ipari input import és a
fogyasztási cikk import drágulása nyomán felszökne a hazai infláció, az állam,
a vállalatok és a lakosság devizahiteleinek tőkehányada és a kamatterhei immár
a lejáratig végérvényesen megdrágulnának. Erős forintot azonban - a korábbi
átlag 250-260 Ft/euró környékén - önkényesen nem jelenthet be pénzügyi hatóság,
ez most teljesen hiteltelen lenne.
Ki kell tehát várni, amíg a gazdasági-pénzügyi stabilizáció nyomán a piac kialakít
egy stabilnak tekinthető, az euróhoz mind kisebb kilengést jelző
forintárfolyamot, amely egyensúlyt teremt a gazdaság külső finanszírozásában (
kereskedelmi mérleg, fizetési mérleg, tőkemérleg ).
Az ERM-II-höz való csatlakozás középárfolyamának azonban kijelölhető az 2008.
tavaszáig működő intervenciós sáv középárfolyama, amely a forintot a 240-324
közötti sávban tartja. Meglehet, nem ez lesz a végső helyzet, azonban a piaci
mozgások során kialakuló árfolyamra, - mint tették ezt a szlovákok is - még rá
lehet csúsztatni a végleges csatlakozási árfolyamot. Az eurózónába belépés
perspektívája ugyanis feltehetőleg erőteljes spekulációt indíthat el a
felértékelés irányába. A pénz- és tőkepiaci spekulációnak kitett árfolyam annak
idején egyáltalán nem biztos, hogy előnyös lesz a magyar reálgazdasági
szereplők számára - példának szolgáljon itt újból a szlovák korona esete a
jelenlegi válság közepette.
Nem vitás azonban, hogy az euróövezet számára - így képviseletében az EKB
számára is - az a kívánatos, ha az új belépők erős árfolyammal válnak taggá,
hiszen ez mind az áruk, mind a munkabérek szempontjából jelentősen mérsékli a
zóna gazdaságaival szembeni versenyképességi pozíciókat. Nem véletlen, hogy az
árfolyam végleges rögzítése a belépést megelőző tavasszal történik, nehogy
szilveszter 23.59 percében a csatlakozó jegybanknak még módjában álljon egy
utolsó leértékelést megejteni.
A kamatok
Az erőltetett euróbevezetésnek azonban még az árfolyamnál is neuralgikusabb
pontja a forint- és az euró kamatok között tágra nyílt olló. A 2008-ban
elkészült Nemzeti Átállási Terv (a Nemzeti Euró Átállási Koordinációs Bizottság
anyaga az MNB honlapján megtekinthető ) szabatos átváltási technikát határoz
meg a hitelek és értékpapírok euróra történő átszámítására, azonban nem ad
módot a szerződéses kamatok módosítására. Megoldhatatlan feladat lenne ugyanis
a forintkamatok és forinthozamok ( államkötvény hozamok ), kockázatok átárazása
euró kamat- és hozamkörnyezetre. Ez minden létező szerződés újratárgyalását
kívánná meg.
A szerződő felek természetesen nem kerülnének kiszolgáltatott helyzetbe: a
konvergencia szerves útja az euró irányában együtt jár az infláció, a
kamatszint és az adósság-kockázatok konvergenciájával az euróövezet szintjéhez
(lásd a cseh példát, ahol az alacsony inflációs környezetben a cseh korona
kamatszintje az eurókamatok alatt tartózkodott, de nyomon követhettük a szlovák
korona euró kamatszinthez konvergáló kamatpályáját is.)
Az euró pénzpiaci környezetéhez konvergáló forint szerződéses kamatkondíciói, a
magyar államkötvények hosszú lejáratú hozamai a stabil pénzügyi környezetben
tehát fokozatosan összesimulnak majd az euróövezetével. Ezt egy mesterségesen
felgyorsított, erőltetett folyamat csak piaci zavarok és pusztítás árán lenne
képes végrehajtani - ha egyáltalán.
A kamatok közötti szakadék súlyos zavarokat okozna mind a betéti, mind a
hitelkamatok terén a meglévő inflációs különbség miatt. A jelenlegi
euró-kamatszint 1 % alatti betéti kamatokat ígér a megtakarításokra, miközben a
magyarországi inflációs ráta az idén is 3,5-4% között lehet ( gyenge
forintárfolyam mellett ). A betétek tehát nem biztosítanának a megtakarítások
reálértékének megőrzését a magasabb inflációs környezetben.
Ugyanekkor a világválságban erőteljesen visszavágott euró hitelkamatok
túlságosan is olcsó hiteleket kínálnának a magyar vállalatoknak és
háztartásoknak, ami a gazdaságot fel- és túlfűtő hitelboomot robbanthat ki, és
egy veszélyes ingatlanpiaci buborékban csúcsosodhat ki (a lakosság
eladósodásáról nem is szólva).
Valójában az euróövezetben ilyen káros folyamat zajlott le az övezet átlagát
jócskán meghaladó inflációval működő spanyol és ír ingatlanpiacokon, amelyek
éppen most durrantak ki. Az egységes pénznek a kamata is közel azonos, ez
azonban a megtakarításokat elapasztotta, miközben az olcsó hitelekkel gyors
konjunktúra vette kezdetét a lakáspiacokon.
Az inflációs különbözet sodorta súlyos gazdasági válságba azokat a balti
országokat és Bulgáriát is, amelyek mereven az euróhoz kötötték nemzeti
valutájuk árfolyamát (a koronát a német márkához kötő Csehországot is, ami
végül a cseh korona leértékelődésével végződött 1997 elején). Az évek során
felhalmozódó inflációs különbséget ugyanis nem zsilipeli már át az
árfolyamrendszer - a nemzeti valuta mértéktelenül felértékelődik, az import
kiszorítja a hazai termelést, a fizetési mérleg összeomlik, a versenyképesség a
bérinflációval elpárolog, a gazdasági visszaesés elkerülhetetlen.
A maastrichti követelményrendszer - az infláció, a kamat- és kötvényhozam
szintek, az árfolyamstabilitás, s a költségvetési egyensúly - nem önkényes
kényszerzubbony a csatlakozni kívánó tagállamokon. Mint a láz a betegséget,
ezek hiánya is a gazdaság gyengeségeit, pénzügyi zavarait jelzik. Jogos tehát
az eurózóna védekezése minden külső vírusfertőzéssel szemben, hiszen az övezet
tagjait sem egyszerű karanténba zárni - hacsak nem a túlzott költségvetési
deficit- eljárás eszközével. Ám nem pusztán az eurozóna érdeke a stabilitási
követelmények betartása. A szerves felzárkózás elkerülésével csatlakozni
szándékozó országokat - mint azt a fentiekben vázoltuk - még súlyosabb
veszélyek fenyegetik.
Mondhatnánk, hogy az Európai Központi Bank elutasító álláspontja saját
magunktól véd meg bennünket. Aki erre leginkább alkalmas - Csehország - pedig a
válság ellenére sincs olyan kritikus helyzetben, hogy ne őrizze továbbra is
“Kelet Svédországa" címét pénzügyi függetlenségét illetően.
Dr.Szegő Márta
www.bpibp.hu